Ha elkészül, megmutatom...

Betoppantak a látogatók

Ahogy azt előző bejegyzésemben ígértem, most egy olyan novellát osztok meg veletek, ami anno a Holnapok tükrében c. antológiában jelent meg. Örülnék, ha kommentben megírnátok ha tetszett, vagy, ha bármilyen meglátásotok van vele kapcsolatban. 🙂 Látogatók Nagy lendülettel fut fel a lépcsőn, nadrágja zsebéből ügyetlenül rángatja elő a kulcsot. Sietősen illeszti a zárba, de mire az előszobába… Tovább »

Miként hódítottam meg a könyvespolcot?

Az internet terjedésével leáldozóban volt az ifjúsági magazinok csillaga (már nem kellett izgalommal várni a következő hetet vagy hónapot, hogy szert tegyünk kedvenc énekesünk, színészünk poszterére, hiszen minden fent volt a neten); megnyílt a világ. Csak egy apró erőfeszítésbe került, hogy az ember ráakadjon egy éppen futó pályázatra, írópalántákat támogató oldalakhoz lehetett csatlakozni, és megosztani… Tovább »

Verset vagy prózát?

A Nagyszünet után nálam is egy hosszabb szünet következett. Igaz, miután leérettségiztem, eltöltöttem néhány gyakornoki napot egy helyi hetilapnál – ami tökéletes volt arra, hogy lássam, hogyan működik egy szerkesztőség –, de ezt követően egy ideig szüneteltettem az alkotást. Pontosabban a publikálást, mert verseket, novellákat – bár ritkábban és kevesebbet –, de továbbra is írtam…. Tovább »

Azok a csodálatos kilencvenes évek!

A 7. B osztály történetének kudarca után úgy döntöttem, kipróbálom magam a lírai műfajban is. Egészen a gimnáziumi évekig csakis verseket írtam. Bimbózó kamaszlelkem bőven ontotta magából a témát: szerelmi bánat, világfájdalom minden mennyiségben. Gimnazistaként aztán visszatértem a prózához, de továbbra is szorgalmasan költöttem a verseket. Azok a csodálatos kilencvenes évek még messze nem kecsegtettek… Tovább »

Lelepleződik egy régi titok

Vajon mikor és hogyan derül ki, hogy az emberben mocorog valamiféle adottság? Nehéz erre pontos választ adni, de nagy valószínűséggel, akinek van némi íráskészsége, abba szorult egy csepp grafománia. Leggyakrabban a magyartanár az, aki felfigyel rá, hogy a gyerek jól fogalmaz, és ezt kis szerencsével a szülőnek is megemlíti. Ezek a gyerkőcök általában szeretnek olvasni,… Tovább »

Szakértői szemmel

Aki még nem látott lektori véleményt annak elmesélem, hogy esetemben egy több mint ötoldalas értékelés érkezett Nádasi Krisztől, ami részletesen taglalta a kezdést és befejezést, a karakterek kidolgozottságát, a dramaturgia és helyesírás minőségét, a párbeszédek eredetiségét, és minden olyan dolgot, amiben esetlegesen változtatást javasol a lektor: hol kellene hozzáírni, miből kellene elvenni, min javítani. Kicsit olyan… Tovább »

A bumeráng visszatér

Végre megszülettek a vélemények: kaptam hideget, meleget, ahogy azt illik. És ha hiszitek, ha nem, mindegyik jólesett! 🙂 Volt, hogy vitába szálltam, máskor megerősítést kaptam, és természetesen nem álltam neki újraírni a könyvet! Viszont elgondolkodtam a hallottakon, és mérlegeltem. Utána csináltam pár kisebb javítást, vettem egy mély levegőt, és kerestem egy hozzáértő személyt, hogy lektori… Tovább »

A kezdet sem könnyű, a folytatás még súlyosabb!

Adott volt tehát egy kreatívnak tűnő ötlet és a nagy elhatározás, így aztán nekiláttam. Néha hónapok teltek el úgy, hogy a kézirat felé se néztem, máskor fejezetek születtek hetek alatt. Hogy hányszor írtam át, javítottam, szépítettem, finomítottam, az ép ésszel szinte felfoghatatlan, de az író már csak ilyen: nem létezik számára tökéletesen megírt kézirat! Ami… Tovább »

Honnét indult, merre tart?

Néhány évvel ezelőtt fogtam neki negyedik regényem megírásának. Elszánt voltam: elhatároztam, hogy ezúttal végigviszem a dolgot, és ebből a kéziratból végre könyv születik. Volt már három befejezett regényféleség a fiókban, kettőt még tizenéves koromban hoztam össze, a harmadik alig harmincon túl született. Amikor dolgoztam rajtuk, élveztem a munkát és úgy tűnt, az eredmény is meggyőző… Tovább »

Helló Világ!

Melinda vagyok, és csupán annyiban térek el “normális” nőtársaimtól, hogy elfogadható mértékű grafomán génekkel áldott meg a sors. Hogy kitől az örökség, ne kérdezd! A dologra, így, túl a harmincon sem sikerült fényt derítenem.  🙂 Első regényemet tizenhárom éves koromban írtam, egy vonalas füzetbe, kézzel, pontosabban tollal. Az akkoriban papírra vetett, arcpirítóan esetlen mondatok érthető… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!