Ha elkészül, megmutatom...

Egy osztálytalálkozó tanulsága

Húsz év úgy tűnt el az életemből, mintha éppen csak elszundítottam volna egy vasárnap délután a kanapén: mielőtt lehunytam a szemem, még tizennyolc voltam, fehér blúzban meg fekete szoknyában feszengtem az érettségi vizsgabizottság előtt; aztán mikor kinyitottam rádöbbentem, hogy ideje kivasalni a zakót meg a felsőt, amiben este a találkozóra megyek. Annyi éles kép él… Tovább »

Tényleg fontos a tehetség? – Azaz: mitől lesz jó egy író?

Egyes nézetek szerint az írás nem varázslat, talán még tehetség sem kell hozzá, elég néhány kreatív írás kurzus, s bárki képes megírni egy jó kis regényt. Én ezzel nem értek egyet!  A kijelentés sértő nagy íróinkra nézve, hiszen nem kevesebbet állít, mint hogy amit ők létrehoztak, arra egy jó tanár mellett bárki képes. Jókai, Gárdonyi… Tovább »

Dilemma – “Elnézést, ugye ez egy ajtótámasz?”

Néha elgondolkodom, hogy a világ, amiben a gyerekeink élnek, milyen távol esik már attól, amelyben mi cseperedtünk fel. A fiam jót mosolyog azon, hogy a mi időnkben én voltam a tv “távirányítója”, engem ugrasztottak a felnőttek, hogy nyomjam meg a kettes vagy a hármas gombot, ha csatornát kellett váltani. Hogy a fotelből irányíthassuk a készüléket,… Tovább »

Egy regény, ami sokkol – Beszélnünk kell Kevinről /Lionel Shriver /

Lionel Shrivernek igaza van: akadnak dolgok, melyekről beszélni kell, akkor is, ha megdöbbentőek, sokkolóak, ha nehéz szót ejteni róluk. Mindegy hogyan címkézzük fel; nevezhetjük Kevinnek, rossz nevelésnek, született romlottságnak, vagy magának az ördögnek is, a tény attól még tény marad: a világban sajnos fel-felbukkan a gonosz, hiába utasítjuk el, vagy próbálnánk a szőnyeg alá söpörni… Tovább »

A magány pokla – “Engem a kutya se vár haza!”

Pár héttel ezelőtt, egy délutáni vásárlás során, magam elé engedtem egy idős nénit a pénztárnál. Egy darab májkrémet szorongatva toporgott mögöttem, vele ellentétben, az én bevásárlókosaram tele volt. Az a két perc, mialatt a néni kifizette a májkrémet, nekem semmibe se került, ő viszont olyan hálás volt érte, hogy kis híján én jöttem tőle zavarba…. Tovább »

Szemtől szembe – “Beszélj hozzám!”

 Úgy gondolom – és bátran szóljon, aki nem ért velem egyet –, hogy a kommunikáció alapvető emberi szükséglet. Már az apró emberpalánta is próbálja felhívni magára a figyelmet, közölni a mondanivalóját, miközben ég a vágytól, hogy figyeljenek rá, hogy szóljanak hozzá. Én személy szerint nagyon szeretem az egyedüllétet, bizonyos időközönként kifejezetten igényt tartok rá, hogy… Tovább »

Helló Világ!

Melinda vagyok, és csupán annyiban térek el “normális” nőtársaimtól, hogy elfogadható mértékű grafomán génekkel áldott meg a sors. Hogy kitől az örökség, ne kérdezd! A dologra, így, túl a harmincon sem sikerült fényt derítenem.  🙂 Első regényemet tizenhárom éves koromban írtam, egy vonalas füzetbe, kézzel, pontosabban tollal. Az akkoriban papírra vetett, arcpirítóan esetlen mondatok érthető… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!