Ha elkészül, megmutatom...

Egy osztálytalálkozó tanulsága

Húsz év úgy tűnt el az életemből, mintha éppen csak elszundítottam volna egy vasárnap délután a kanapén: mielőtt lehunytam a szemem, még tizennyolc voltam, fehér blúzban meg fekete szoknyában feszengtem az érettségi vizsgabizottság előtt; aztán mikor kinyitottam rádöbbentem, hogy ideje kivasalni a zakót meg a felsőt, amiben este a találkozóra megyek. Annyi éles kép él… Tovább »

Tavasz

Imádom a tavaszt: ahogy a világ megtelik fénnyel és illatokkal… Hétköznapokon, ha munkába indulok, már hajnalban dalolnak a madarak. A rigót felismerem, de a másik friss és élettel teli hang új: kíváncsian tekergetem a fejem, lesem a fákat, keresem, hol bújt meg a lelkes hangadó. Nem nehéz megtalálni: ott van a legfelső ágon. Egy másik… Tovább »

Dilemma – “Elnézést, ugye ez egy ajtótámasz?”

Néha elgondolkodom, hogy a világ, amiben a gyerekeink élnek, milyen távol esik már attól, amelyben mi cseperedtünk fel. A fiam jót mosolyog azon, hogy a mi időnkben én voltam a tv “távirányítója”, engem ugrasztottak a felnőttek, hogy nyomjam meg a kettes vagy a hármas gombot, ha csatornát kellett váltani. Hogy a fotelből irányíthassuk a készüléket,… Tovább »

A magány pokla – “Engem a kutya se vár haza!”

Pár héttel ezelőtt, egy délutáni vásárlás során, magam elé engedtem egy idős nénit a pénztárnál. Egy darab májkrémet szorongatva toporgott mögöttem, vele ellentétben, az én bevásárlókosaram tele volt. Az a két perc, mialatt a néni kifizette a májkrémet, nekem semmibe se került, ő viszont olyan hálás volt érte, hogy kis híján én jöttem tőle zavarba…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!